Elis

Elis egy mókus volt,öt kiskölykével egy városi fán éltek.Éppen hazaért,mikor arra lett figyelmes,hogy az egyik kölyök,rettenetesen köhög.Felgyosította a tempót,és berohant az odúba.A kicsi a földön rángatózott,görcsölt,és rettenetesen fulladozott.Már az utolsókat rúgta.Elis már semmit sem tehetett,mert a kismókus pár másodperc múlva kilehelte a lelkét.Elis összeroskadt,és a kicsinye mellé bújt.Ekkor látta meg,hogy a többi kölyök is köhögni kezd.Egyből tudta,hogy a hatalmas szmog,és a ma beindult gyárkémény az oka.El kellett költözniük.Azonnal.Vetett egy utolsó pillantást az üveges szemekkel fekvő kis tetemre,gyorsan kirerelte a kölyköket az odúból,le a fáról,egy ötsávos útszakasz mellé.Itt át kellett kelniük,hogy az erdőbe juthassanak.Amikor Elisnek úgy tűnt,hogy nem jön autó,elkezdte átterelni a gyerekeket.Ketten már átmentek,de ekkor a lámpa zöldre váltott,és megindultak az autók.Az egyik kicsi sebesen cikázott az autók között,de egy hirtelen jött motoros súrolta a farkát,és a fájdalom miatt meg kellett állnia egy pillanatra.Mikor meglátta hogy egy autó felé közeledik,nekiiramodott,és átért az út másik felére.A negyedik kicsi megiedt a zajtól,de anyja addig lökdöste orrával,hogy el kellett indulnia.Nem vette észre a másik sávban felé tartó kamiont,csak az utolsó pillanatban.Elfutni már nem volt idő,megrémülve lelapult.Ez volt az utolsó autó,a lámpa megint pirosra váltott. Elindult Elis is végül,de meglátta hogy a csöppség még mindig ott fekszik.Tudta hogy a lámpa már nem sokáig piros,odaszaladt és elkezdte keltegetni.A kicsi meg se mozdult.Átugrott a kicsinye másik oldalára,és ekkor látta,hogy a kamion  még épp elérte.Nem volt ideje konkrétabban megvizsgálni,de anélkül is tudta,hogy már nem él.Átszaladt hát az úton,és a maradék három kicsinyét megnyalogatta,megszeretgette.Aztán lefeküdt.Fejét a földhözlapitotta,szemét becsukta,minha azt várná hogy a két áldozat utolérje őket.Aztán felkelt és szaladtak tovább.Elértek az áhított erdőbe.Új otthont találtak.Itt éltek pár napig,és minden jónak tűnt,még a kismókus farka is meggyógyult.Aztán egyik nap hatalmas gépek szörnyű zajára lettek figyelmesek.Nem tudták mik azok,de azt igen,hogy nekik csak árthatnak.Láncfűrésszel voltak felszerelve,és a fák úgy dőltek a nyomukban mint a dominók.Mire észbekaptak,már ott járt náluk.Lerohantak a fáról,és szaladtak ahogy a lábuk bírta.Elis észrevett egy földbe vájt odút,odaterelte a csöppségeket,de a fa már dőlt is,egynesen az egyik kicsire.Az anyának a torkába ugrott a szive,felgyorsult a légzése,és meglepően lassú tempóban bevánszorgott az odúba.Utódai mellé bújt rettentő szomorúan,és várt hogy mikor bújhatnak elő.Mikor  a veszély elvonult,kijöttek és elindultak az erdő egy érintetlen része felé.Berendezkedtek egy új fára,és egyből elaludtak.Elis nem tudott sokat aludni,nyomasztotta három kicsinye elvesztése.Felkelt és kinézett az odúból.Egy túrázót látott,amint eldoba  fájuk tövébe egy cigarettacsikket.Persze Elis nem tudta,hogy ebből baj lehet.Visszafeküdt,és elaludt,Egy negyed óra múlva füstszagra lett figyelmes.Kinézett,és a fájuk lángolt.A tűz iszonyúgyorsan terjedt,nem volt idejük várni.Felkeltette két kicsinyét,és az elsőt nyomban leterelte egy kis sávban,ahol még nem volt akkora űz.Mintha így lett volna kiszámítva.Amint a kicsi leért,a tűz ott is végig futott.A másik kicsi csak egy részéig tudott lemenni a fának,ott csapdába esett,és Elis szorúan elfordította a fejét,hogy a többit ne lássa.A lángok már az odút nyaldosták.Nem volt mit tenni,ugrott.Fekve ért földet,halkan puffant.A kicsi egy ből odarohant,és bökdösni kezdte.Hamar rá kellett jönnie,hogy már soha többé nem kel fel.El akart szaladni,de az erdő már körbe mindenütt lángolt.nem volt menekvés.Odabújt halott anyukája mellé szorosan,és várta aminek jönnie kellett,a lassú és fájdalmas halált.